
Szokolai Tibor – középiskolai tanár
Szokolai Tibor vagyok, fizikatanár. Nagyon szeretem a fizikát, és szeretem tanítani a fizikát.
Eddigi pályafutásom alatt arra törekedtem, hogy egyszerűvé tegyem tanítványaim számára a fizika megértését, megtanulását. Igyekeztem megtanítani, hogyan lehet kevés ismeret elsajátításával eligazodni a fizika fejezeteiben. Megtanítani azt, hogy a fizikát megtanulni nem gyötrelem, hanem kis szorgalom és logikai játék.
Tizenkilenc évig dolgoztam a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Az érdeklődő tanulókkal sikerült megszerettetnem a fizikát, közülük sokan indultak versenyeken, diákolimpiákon.
Most, a digitális oktatás kényszerére elkezdtem tanítványaim számára olyan videókat készíteni, amelyekbe az órai magyarázataimat sűrítettem bele. Tudom, hogy a tanulók egy része a szóban elhangzott magyarázatokkal könnyebben érti meg a fizikát.
A videókban törekedtem a közérthetőségre. Időnként használom a „megtermékenyítő pontatlanság” eszközét, módszerét is, hogy a túlzott precízséggel ne riasszam el az érdeklődőket.
A videók középiskolások számára készültek és készülnek. Javaslom, hogy a tanuláshoz használják az órákon elhangzottakat, az órai kísérleteket és a tankönyveket is. Bízom benne, hogy a videó segít az eddig nem értett részek megértésében. Persze csak a videóból is megtanulhatók az egyes részek, de a többoldalú megközelítés esetleg könnyebbséget jelenthet.
A pályafutásom során kapott elismerések:
- ELISMERŐ OKLEVÉL a nemzetközi fizikai diákolimpián sikeresen szereplő tanulók felkészítéséért, 2013
- ELISMERŐ OKLEVÉL a nemzetközi fizikai diákolimpián sikeresen szereplő tanulók felkészítéséért, 2014
- ELISMERŐ OKLEVÉL a nemzetközi fizikai diákolimpián sikeresen szereplő tanulók felkészítéséért, 2015
- BONIS BONA a nemzet tehetségeiért díj, 2015
- BÁRCZY ISTVÁN-DÍJ, 2016
- ERICSSON-DÍJ, 2017
- NÉMETH LÁSZLÓ-DÍJ, 2017
- FAZEKASÉRT EMLÉKÉREM, 2017
- MOL-MESTER-M elismerő oklevél, 2019